Rólunk

Két évtizedes múltra visszatekintő óvodánk Miskolcon, Diósgyőr szívében található, a Diósgyőri Római Katolikus Plébánia és Templom tőszomszédságában, néhány percnyi sétára a festői szépségű Diósgyőri Vártól. Intézményünk a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola tagóvodájaként az Egri Főegyházmegye fenntartásában működik. 

Fenntartónk jóvoltából a 2015/2016 tanévtől kezdve új építésű, modern, gyermekbarát, négy csoportos létesítményben várjuk a gyermekeket, ahol barátságos, gangos belső udvar, gumilappal fedett sportudvar, tágas játszóudvar valamint nagyméretű tornaterem is helyet kapott. 

Célunk, feladatunk

Egyházi fenntartású intézményként céljaink és feladatunk fő motivációja az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjának irányelvei mentén a gyermekeket hittel, szeretettel, szakmai felkészültséggel nevelni. A gyermek fő tevékenysége a játék, ezért célunk és feladatunk a  fejlesztő tevékenységeinken keresztül, játékosan segíteni a gyermekeket személyiségük, tehetségük teljes kibontakoztatásában, különös figyelmet fordítva a tehetséggondozásra, mely tehetséggondozó műhelyeinkben valósulnak meg. 

Nevelésünk során különös hangsúlyt fektetünk a mindennapos elcsendesedés és gyertyagyújtás alkalmával a katolikus keresztény értékrend megismertetésére, átadására.  A katolikus keresztény ünnepek, ünnepkörök, egyházi szokások, hagyományok ápolására.  Szoros kapcsolatot ápolunk a Diósgyőri Római Katolikus Plébániával, ahonnan káplán Atya heti egy alkalommal látogatja óvodánkat.  

Templomunk
Templomunk

Szintén kiemelt szerepet kap mindennapjaink és nevelésünk során a magyar népszokások, hagyományok ápolása,  megismertetése. Ebben egyfelől a Diósgyőri Kézműves Alkotóházzal való kapcsolatunk van segítségünkre, ahol a gyerekek a gyakorlatban, tapasztalatuk útján is ismerkedhetnek hagyományainkkal. Valamint a jeles napok alkalmával az óvodában megtartott, Boncsér Gábor által vezetett játékos néphagyományőrző interaktív műsorok és táncházak. 

Diósgyőri Kézműves Alkotóház
Diósgyőri Kézműves Alkotóház
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola KISBOLDOGASSZONY Tagóvódája
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el